2025. február 27-én a poltextLAB egész napos generatív mesterséges intelligencia (GenAI) képzést szervezett a HUN-REN kutatói részére. A Sebők Miklós és Kiss Rebeka által vezetett szakmai program célja a generatív mesterséges intelligencia tudományos munkában való alkalmazásának sokoldalú bemutatása volt, különös hangsúlyt fektetve a módszertani alapokra, az etikus felhasználás kérdéseire, valamint a konkrét kutatási folyamatokba való integrálás lehetőségeire.
A kurzusra több mint 40 kutató jelentkezett a HUN-REN számos kutatóközpontjából és kutatóintézetéből. A résztvevők többek között az Energiatudományi Kutatóközpontból, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontból, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból és a Társadalomtudományi Kutatóközpontból érkeztek. Emellett jelen voltak különböző kutatóintézetek munkatársai is, mint az Atommagkutató Intézet, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a helyek mindössze néhány óra alatt beteltek.
Az egész napos képzés három fő blokkra tagolódott. Az első részben a résztvevők megismerkedtek a generatív mesterséges intelligencia alapjaival, a nagy nyelvi modellek működésével és korlátaival. A második blokk a prompt-írás gyakorlatával, a megfelelő modellek kiválasztásával és költségösszehasonlítással foglalkozott. A harmadik részben a kutatási alkalmazások kerültek fókuszba a témaválasztástól a szakirodalom elemzésén át az adatelemzésig, kitérve az etikai és jogi szempontokra, mint adatvédelem, szellemi tulajdonjog és a megfelelő hivatkozási módok.
A képzés részletes tematikája ITT érhető el.
A képzésről készült képeket ITT lehet megtekinteni.